- Ez nem mozdul. – állapította meg Bill erőlködéstől kivörösödött fejjel. Még nekiveselkedtünk néhányszor, különböző technikákkal próbálkoztunk, de a tény kérlelhetetlenül tény maradt: öten nem tudtuk megmozdítani a hajót.
- Mitévők legyünk? – kérdezte aggodalmasan, de szemrehányás nélkül Ernő. Közben Bob és Jack halálra ítélt kísérletképpen derekukra kötötték a köteleket, a hajóorr alatt nagy lendületet vettek, és futásnak eredtek. A kísérlet kolosszális negyedszaltóval, és kis híján csípőtöréssel végződött.
- Hívjuk ide a többieket, akik az aluljáróban maradtak – tanácsoltam, bár nem hittem, hogy hat segítő kéz orvosolni tudná a fölénk magasodó problémát.
- Osztom a véleményed – örvendezett Ernő.
- Egyetértek – követte elődjét Bob.
- Amondó vagyok – találta meg a harmadik szinonimát Jack.
Álmos komoran hallgatott.
- Te mit szólsz hozzá, Bill?
- Gond nem lehet belőle – szólt beleegyezően – de hogy csináljuk?
- Nekem megvan a Feri száma. – kiáltott Bob, és megkísérelte kitornászni magát a hurokból. A siker kétes.
- Szerinted van térerő a sivatag közepén? – kérdezte Ernő, miközben Jack segítségére sietett, és eloldozta a kötelet. A csapatból ő értett legjobban a csomókhoz, ezért általában őt küldték el csomó sörért.
- Mindjárt kiderül – mondta és előkapta zsebéből mobiltelefonját.
A telefon teste rikító mályvaszínű márvány, számgombjai szemérmetlen neonzöld korallok, kijelzője tengerkék síküveg volt. Az egész úgy nézett ki, mint egy Kripton-bolygóbeli hippi-pocok batikolt csontváza.
- Azt hiszem, gyorsgombon van – szólt Bob, és bizonytalanul, de feltűnően hosszan megnyomta a kettes gombot.
- Hangosítsd ki! – javasoltuk több irányból. Ő ekképp cselekedett, mi körül álltuk őt és készülékét. Bill jelezte, hogy ő kíván beszélni. Kicsöngött.
Táltos Répa: Haló! Kit keres ki?
Bill: Én vagyok az, Répa.
Táltos Répa: Érdekes, hogy ezt mondja, mert én is Répa vagyok.
Harcsa Feri: Ki az?
Táltos Répa: Valami Répa. Kit keres?
Bill: Félreérted. Bill vagyok.
Táltos Répa: Ja. Bill az.
Harcsa Feri: Helló, Bill. Add vissza a telefonom, Répa!
Bill: Hol vagytok?
Harcsa Feri: Most éppen a hentesnél.
Táltos Répa: De voltunk már a tűzoltóságon is.
Lopott Zsolti: Gyalog F4-ről F5-re. Jó estét, főnök.
Bill: Mit kerestek a hentesnél?
Harcsa Feri: Ideküldtek a tűzoltóságról.
Bill: Mit kerestetek a tűzoltóságon?
Lopott Zsolti: Lapockát.
Táltos Répa: Egészen pontosan sertéslapockát.
Bill: Értem. Mi itt vagyunk a sivatagban a kapitánynál, és a jelenlegi szituáció úgy kívánja, hogy ide kéne gyertek minél hamarabb.
Lopott Zsolti: Értettük. Ott leszünk hamarosan.
Táltos Répa: Zöld futó a C3-ra, és megveszem az ingatlant háromszáz aranyért. Sakk.
Ergya Ernő: Mi a fenét játszotok?
Harcsa Feri: Snóblizunk.
Bill: Csitt, most én beszélek. Tudjátok, hogy kell ide jönni?
Harcsa Feri: Én nem tudom. Ti tudjátok, fiúk?
Lopott Zsolti: Háromszázért nem adom el.
Táltos Répa: Akkor C4-re görög éttermet építek.
Lopott Zsolti: Háromötvenért a tied, plusz a huszár.
Táltos Répa: Áll az alku.
Harcsa Feri: Ők sem tudják.
Bill: Világos. Ez megnehezíti a helyzetet.
Én: Figyeljetek, fiúk. Van ott a környéketeken egy akármilyen ajtó?
Táltos Répa: Nem is egy, de akármilyen.
Én: Oké. Az egyiken vonuljatok át. Hátha így sikerül némi időt spórolnunk.
Táltos Répa: Igaz, így nem kell lyukat fúrnunk a falon.
Lopott Zsolti: A hentes amúgy se hiszem, hogy engedné. Menjünk.
Táltos Répa: Viszontlátásra. Köszönjük a lapockát.
Harcsa Feri: Oké, az utasításhoz méltóan áthaladtunk az ajtón.
Bill: Hol vagytok most?
Harcsa Feri: Egy furcsa szobában.
Én: Úgy tűnik, működik. Flamingómintás a tapéta?
Táltos Répa: Nem. Viszont Oscar Wilde-idézetek vannak a falon vörös filccel.
Lopott Zsolti: És az egész ház bűzlik a szesztől.
Harcsa Feri: Lehet, hogy alkoholos filc.
Én: Ez a volt szomszédom lakása. Hóbortos ember. Mindegy, a lényeg, hogy menjetek tovább, lehetőleg egy másik ajtón. Ezt a folyamatot addig ismételgessétek, amíg ki nem értek a szabad ég alá.
Harcsa Feri: Értettük.
Bill: Ha kiértetek, hívjatok vissza.
Harcsa Feri: Rendben.
Táltos Répa: Viszonthallásra, Bill.
Lopott Zsolti: Főnök…
Nem telt bele pár perc és a pocokcsontváz rezegni kezdett, képernyője villogott és eszeveszett trombitafutamok jelezték, hogy valaki hív. Később kiderült, hogy Bobnak polifonikus Don Cherry-csengőhang volt beállítva.
Bill: Halló. Kiértetek?
Harcsa Feri: Igen, kint vagyunk. Ám utunk közben akadtak bizonyos kompli… mi a szó?
Lopott Zsolti: Milyen szó?
Harcsa Feri: Hát a „kompli”-val kezdődő szó.
Lopott Zsolti: Hmmm… Szerintem a szó, amit keresel, nem is létezik.
Harcsa Feri: Mindegy. Szóval van egy kis ügy.
Bill: Miszerint?
Harcsa Feri: Répát megharapta egy kígyó.
Bill: Mérges?
Lopott Zsolti: Most inkább szomorúnak látom.
Bill: A kígyó. Mérges kígyó harapta meg?
Lopott Zsolti: Nem tudom. Lila foltok voltak a hasán, úgyhogy lehet, hogy mérges volt. Legalábbis én mérges lettem volna.
Bill: És hol harapta meg?
Harcsa Feri: Az egyik szobában. Azt hittük, ehető.
Bill: De a testén hol?
Harcsa Feri: Ja, a fején. A szó szoros értelmében agyonharapta. Emiatt aggodalmaskodom egy picit.
Lopott Zsolti: Innen hogyan kell tovább menni?
Bill: Az ajtótól egyenesen, amíg el nem érkeztek a hajóig. Pár perc séta. Répa tud még a saját lábán járni?
Lopott Zsolti: Pillanat… Tudsz még a saját lábadon járni…? Azt üzeni, hogy vigyázzatok, mert tejszínhab van az ülőpárnátokon.
Harcsa Feri: Nincs magánál, de majd visszük.
Lopott Zsolti: De akkor a táblát itt kell hagynunk…
Harcsa Feri: Hát akkor itt hagyjuk.
Lopott Zsolti: Nem is gondoltam, hogy ez ilyen egyszerű… De a lapockát azért vigyük. Rendben, indulunk.
Bill: Addig kitalálunk valamit.
A sivatagi csendet hamarosan egy számunkra már ismeretes, bádogosan kongó hang szelte át. Barátaink megérkeztek.
Az elkövetkező percek Táltos Répa megmentésével teltek. Ebben Kicsit Álmos úr játszott meghatározó szerepet, akit saját bevallása szerint misszionáriuskorában többször mart meg kígyó, így az idők során különösen jártassá vált a kígyóméreg kiszívásának művészetében. E tudását hasznosítva segített Répán, aki ezidőtájt élet-halál harca között lebegett (akárcsak Álmos pár oldallal ezelőtt). Miután a halántékon ütött sebből eltávolította a méreganyagot, a mi tisztünk volt a fertőtlenítés, amit fedélzetről szerzett whiskey ital közbenjárásával viteleztünk ki. Ennek hatására betegeskedő társunk szemmel láthatóan jobban lett. Ezt az is mutatta, hogy nem számolta tovább a röpködő fazekakat, ehelyett kért a whiskey-ből, amiből mi készséggel adtunk neki. Közben elmagyaráztuk újdonsült társainknak a helyzetet, miszerint úgy határoztunk, hogy kötelek segítségével vontatni fogjuk a hajót a homokon a legközelebbi vízig. Eleinte kicsit furcsállták a dolgot, később lerészegedtek. Minden készen állt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése